Cranio Sacralis Terápia

Andrew Taylor Still (1827-1913) missouri orvos nevezhető a cranialis osteopátia atyjának. Családtagjai meningitis-ben betegedtek meg, elvesztette őket, s kutatásai során rájött, hogy halálukat a gyógyszerekben lévő higany okozta. Tudományos kutatásai során elsők között mondta ki, hogy az emberi szervezet struktúrája, működése és funkciói egymással összefüggenek. Megállapította azt is, hogy a testben megvan minden olyan elem, képesség, hogy saját magát gyógyítani tudja, csak megfelelő módon kell stimulálni. 1892-ben megalakítja a a Medical School of Osteopathy-t.

Willam Gardle Shutherland, Still követője, Missouri orvos, a múlt század elején kidolgozza a cranialis osteopátiát. Elsőként állapította meg, hogy a koponyacsontok mozognak. Saját magán végzett kísérleteivel igazolta, hogy ha a koponyacsontokra nyomást fejt ki, azok a szervezetre jelentős hatást gyakorolnak. 30 éven keresztül vizsgálta a koponyacsontok mozgását. Leírta, hogy a központi idegrendszeren belül ritmikus mozgás van, amely kihat a koponyacsontokra is, s kitapintással megállapítható, hogy hol vannak gátlások e mozgásban.

John Upledger 2012-ben hunyt el, 1950-ben végzett Detroitban osteopata szakon. 1971-ben, egy sebészeti műtéti beavatkozás közben 6-8 percenkénti ritmust észlelt. 1975-ben Phd-kutatások igazolták a ritmus létezését, sőt bebizonyították, hogy kötőszöveti gátlások is kimutathatóak, amelyek áttevődnek a koponyacsontokra. A gátlások felismerésének technikáit 1980-as évek óta tanítja. 1995-ben kimutatta azt is, hogy emocionális hatásokra a szövetekben elváltozások jönnek létre, s azok is okozhatnak ilyen gátlásokat. 1985-ben alapítja meg az Uppledger Intézetet.
A cranio-sacralis terápia egy különlegesen gyengéd, mégis rendkívüli módon hatékony kezelési forma, amely egyre elterjedtebbé válik széleskörű alkalmazási lehetőségének és a szervezet öngyógyító mechanizmusaira, természetes védekezőképességére gyakorolt hatásának köszönhetően. Jellemzője a mikromanipuláció, amely a koponyacsontok mikromozgásainak korrigálásán alapul. Ennek segítségével hatást gyakorolhatunk a test egyéb részeire, szerveire, szervrendszereire. A terápia célja a kötőszövetes határok, lemezek ellazítása, az izületi feszültségek korrekciója, az izomrelaxáció, az agyi-gerincvelői folyadék áramlásának normalizálása, az idegi funkciók harmonizálása, a koponyán belüli keringés javítása.

A CRANIO-SACRALIS TERÁPIA ANATÓMIAI ALAPJA
A terápia alapja a cranio-sacralis rendszer, amely a keringési és légzési rendszer mellett a szervezet harmadik nagy ritmusát képezi. Ez egy élettani rendszer, amely minden aggyal és gerincvelővel rendelkező élőlényben megvan. A cranio-sacralis elnevezés a cranium (koponya) és a sacrum (keresztcsont) funkcionális egységére utal. A rendszer az agyat és a gerincvelőt körülvevő és az azt védő kötőszöveti hártyából (dura mater) és az abban képződő és keringő agyi-gerincvelői folyadékból (liquor) áll. A testben minden ideg kapcsolatban áll a dura materrel. Ebben a kapcsolatban - fizikai vagy lelki sérülések miatt - kialakuló gátak akadályozhatják az agyi-gerincvelői folyadék áramlását, amely különböző rendellenességekhez vezethet. Az agyhártyák mellett minden olyan csont részét képezi a rendszernek, amely érinti az agyhártyákat és az agyhártyákkal összekötött kötőszövetes állományt. Ezek a csontok is állandó mozgásban vannak, és minden csontnak megvan a maga mozgástere. Amikor egy csont kimozdul ebből az adott mozgástérből, vagy egyáltalán nem mozog, az az agyi-gerincvelői folyadék áramlásának akadályozottságát jelenti. Ha felborul az egyensúly a rendszerben, az nem csak az agy és a gerincvelő, hanem az egész ember szempontjából káros. A cranio-sacralis rendszer szoros kölcsönhatásban áll az idegrendszerrel, az erek hálózatával, a nyirokkeringéssel, a légzőrendszerrel, a hormonális folyamatokkal és a csont-izomrendszerrel.

A CRANIO-SACRALIS RITMUS
A cranio-sacralis rendszernek, a szív-érrendszerhez és a légzőrendszerhez hasonlóan saját, érzékelhető ritmusa van. A cranio-sacralis ritmus 6-12 ciklus/perc, amely egyénenként változik, de egy emberen belül állandó. A 6-nál alacsonyabb érték alulműködést, a 12-nél magasabb túlműködést jelent. A ritmus létrejöttében a koponya és a keresztcsont játssza a legfontosabb szerepet, mint a rendszer két vége. Természetesen az összes koponyacsont mozgásban van, és ez a mozgás az agyhártyák és az agyi-gerincvelői folyadék révén folyamatosan tovaterjed a testben. Így a tapasztalt terapeuta a test bármely részén kitapinthatja a cranio-sacralis ritmust, ezáltal megállapítja az agyi-gerincvelői folyadék esetleges változásait vagy áramlásának akadályozottságát, majd nagyon gyengéd, apró mozdulatokkal segítheti a folyadék és a kapcsolódó lágy szövetek természetes mozgását annak érdekében, hogy fokozza a test önszabályozó folyamatait, nyugalmi állapotba hozza az idegrendszert és javítsa az általános egészségi állapotot.